2077-ből 2012-be szökik kivégzéséről egy csapat lázadó, velük együtt az időutazás részese lesz Kiera Cameron (Rachel Nichols), a CPS egyik tisztje, egy Protector. Hogy a nyomukban maradhasson, és hogy megakadályozza, hogy a lázadók megváltoztassák a jövőt, Kiera csatlakozik a vancouveri rendőrséghez, Carlos Fonnegra (Victor Webster) nyomozóval dolgozik együtt. Fejébe épített folyékony chipje segítségével már 2012-ben kommunikálni képes a chipet később kifejlesztő Alec Sadlerrel (Erik Knudsen).

2077-ben a világon a kormányok helyett a vállalatok irányítják a bolygót. A fejlődés olyan technikai szintre jutott, ahol az egyéni szabadság szinte megszűnt, mindenkinek minden tette, lépése követhető. A magukat Felszabadítóknak nevező csapat 2077-ben mintegy „járulékos veszteségként” több tízezer embert gyilkolt meg, csak hogy végezhessen a legfőbb irányító személyekkel, így harcolva a vállalatok uralma ellen.

Alec, aki 2012-ben Kiera segítője, 2077-ben annak a Sadtech vállalatnak a feje, amely kifejlesztette az időutazásra alkalmas technikát, amely visszajuttatta a Felszabadítókat és Kiera-t az időben. A fiatal Alec szerint két lehetőség van. Az egyik, hogy ez az időutazás egy időhurok és a 2077-ben élő idősebb Alec már találkozott fiatal korában Kierával, emlékszik mindenre, amit együtt véghezvittek, és ez ösztönözte a folyékony chip technológia kifejlesztésére a jövőben. Ez esetben semmi nem változtatható meg és bármi történjék is 2012-ben, 2077-re mindenképp a vállalatok fognak irányítani. A másik lehetőség, hogy a lázadók és Kiera időutazása létrehozott egy alternatív idővonalat, és beavatkozásuknak köszönhetően a jövő nem olyan lesz, mint amelyből jöttek. Az első verzió mellett szól az, hogy 2077-ben az idős Alex Sadler egyáltalán nem volt meglepve a lázadók szökésekor. Az első évad tizedik részében több más esemény is ezt támasztja alá, Sadler pontosan tudta, hogy mi fog történni 2077-ben és szándékosan küldte vissza a Felszabadítókat és Kierát az időben, oka az első évad után még ismeretlen.

Előzetes:

Eredeti cím: Continuum
Ország, Tv csatorna: USA, Canada, Showcase
Megjelenés dátuma: March 16, 2014
Műfaj: Sci-Fi, Thriller
Készítette: Simon Barry
Szereplők: Rachel Nichols, Victor Webster, Erik Knudsen, Stephen Lobo, Roger Cross, Lexa Doig, Omari Newton, Luvia Petersen, Terry Chen, Rachael Crawford

Hossz: 60 min
Nyelv: English
Felirat: Magyar

Continuum 3. évad letöltés 2014:

1. rész: Minute to Minute (353,08 MB)
AsFile | Keep2share
Felirat

2. rész: Minute Man (357,05 MB)
AsFile | Keep2share
Felirat

3. rész: Minute To Win It (349,03 MB)
AsFile | Keep2share
Felirat

4. rész: A Minute Changes Everything (349,02 MB)
AsFile | Keep2share
Felirat

5. rész: Minute To Air (349,04 MB)
AsFile | Keep2share
Felirat 

6. rész: Wasted Minute (348,16 MB)
AsFile | Keep2share
Felirat

7. rész: Waning Minutes (349,04 MB)
AsFile | Keep2share
Felirat

8. rész: So Do Our Minutes Hasten (349,02 MB)
AsFile | Keep2share
Felirat


9. rész: Minute of Silence (348,92 MB)
AsFile | Keep2share
Felirat


10. rész: Revolutions Per Minute (348,26 MB)
AsFile | Keep2share
Felirat
 
11. rész: 3 Minutes to Midnight (348,85 MB)
AsFile | Keep2share

Felirat
 
12. rész: The Dying Minutes (348,93 MB)
AsFile | Keep2share

Felirat
 
13. rész: Last Minute (349,02 MB)
AsFile | Keep2share

Felirat

Hozzászólások

Feliratkozás az új feltöltésekre | Feliratkozás a hozzászóláskra

- Copyright © Sorozat letöltés :: Online sorozatok :)